A farkas széttátja száját és üvölt. Üvölt, szinte visít.
Lemosná magáról az élet kételyét, de sötétségbe burkolódzik általa.
Zöld. Mély-sötét zöld mely elérhetetlen hiába nyúl felé.
Elvész s nem találják meg soha. Ijedt, bajba jutott segélykiáltás az övé és
senki nem hallja.
Bolyong… Mióta? Egy évtizede, évszázada?
Világosság... Egy fa mely fénybe burkolja a tájat és
megjelenik előtte ominózus életoszlopként.
Megtalálta. Nem tudta, hogy kereste, de megtalálta. Ott áll
előtte, kezét törzsre helyezi és egy pillanat múlva mellkasa forrni kezd,
kitörik belőle a mélyen fekvő harag… harag és otromba kétségbeesés.
S nyugodt… elernyedt… leül a törzs elé… megpihen.
2016 © Szabó Zsófia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése