Egy icike-picike

Nehéz leírni az érzést,

– És tán nem is akarom –

Az érzést, mely csak egy picit,

Épp csak egy aprócska örömnyit,

Hozzátesz egy napomhoz.

Amitől ragyogok, ha rád gondolok.

Hogy bambán csak elkábulok,

És vigyorgó szám elé kapva a kezem,

A valóságra révedek,

bugyuta mosollyal.

Kislányos lelkesedés minden pillanat,

Melyet veled töltök.

Mert icike-picike plusz öröm,

Amit nekem nyújtasz.

Egészen kicsike…

Mégis oly’ hatalmas.

2016/06/05 © Szabó Zsófia