A ketrecbe zárt farkas

Egy farkaskölyök, akit akarata ellenére bezárnak egy ketrecbe, kicsi korában még nem zavarják a rácsok, hiszen könnyű szerrel ki tud bújni közte és szabadon rohangálhat, teheti, amihez kedve tartja. Csakhogy lassan megpróbálják idomítani, a rácsban tartani egyre nagyobb sikerrel.

És ahogy nő egyre nehezebb kibújni a rácsok közül, és amikor már nem tud kiszökni, az emberek, akik csak azért mennek a ketrechez, hogy kíváncsiságuknak eleget tegyenek és szórakozzanak, akik úgy érzik magasabb rendűek az ilyen négylábú, agyatlan állatoknál, azok hergelik, provokálják és bottal piszkálják. Aztán nevetnek és szórakoznak a farkas gyötrődésén, ahogyan agresszív morgásával és vicsorgásával próbálja elijeszteni, távol tartani a csürhét, néha el is kapva egy-egy botot vagy kezet. De sokaknak nem tetszik ez az ellenségeskedés, ez az ellenállás, és tanítják, idomítják, szoktatják a szabályokhoz, és ő alkalmazkodik. Pedig csak nyugalomra vágyik. Nem másra, minthogy békén hagyják.

Jobb magányosan gubbasztani a ketrecben és álmodozni a hegyekről és erdőkről, a szabadságról, mint elviselni, ahogy porba akarják tiporni és beerőszakolják a ketrecbe. Pedig az ilyenek, nem jobbak a farkasnál. „Az agyatlan négylábú állatoknál”…

Mikor néha sikerül egyedül maradnia, akkor csak a magány és a bú marad neki, de ez még mindig jobb.

És újra és újra jön a birkanyáj, hogy kiröhögjék és megszégyenítsék. De előbb-utóbb mindig van valaki, aki a tömegben nem nevet, nem piszkálja botokkal, nem rugdossa a ketrecet, csak sajnálkozva nézi és a lelke mélyén segíteni akar neki. Amikor minden lecsendesedik és az a személy ott marad a farkas mellett, beszél hozzá, de a farkas csak békét akar és még rá is vicsorog.

A fiú nem riad vissza.

Az első lépések, amikor enyhíteni akar a farkas kínján, mindig meglátogatja, először csak beszél hozzá, és a bezárt állat megszokja, majd mikor a kezét a rácsra teszi, megszimatolja.

Aztán mikor benyúl a rácsok között és a farkas végre megengedi, hogy hozzáérjen sötét szőrzetéhez, dús bundájához. És már nem félnek egymástól. Az a személy megszerzi a kulcsot, hogy kiengedje.

Habár a farkast egy eltéphetetlen lánc mindig is össze fogja kötni a ketreccel, és folyton vissza fogja húzni, amíg a fiú mindig meglátogatja, és néha-néha kiengedi, nyugalmat ad neki és békét, amíg mellette nem kell a beidomított, betanított értelmetlen szabályokhoz tartania magát, addig a farkas tűrni fogja a megaláztatást és a szűk ketrec rácsait.

Ha a fiú el is tűnik, és nem jön, a farkas akkor is várni fog és nem felejti el.

A farkasok hűek önmagukhoz. Még ha alkalmazkodniuk is kell a szabályokhoz, sosem fognak behódolni. A testüket be lehet zárni, de a szellemük halálukig szabad lesz.

~2011-2012 © Szabó Zsófia