Virág tölgyfa gyökerén

„Ki vagy te, szép idegen?”
Szólt rám egy belső hang,
Ki úgy ismert engem,
Mint én sosem magam.

Múltban köszönt rám,
Mintha ott se lennék,
Csak egy testetlen árny –
Bár újra az lennék!

Visszariadtam.
Mit kér tőlem e nemes árny,
Ha nem életem virágát,
Melyet oly becsben neveltem,
Oly fájdalommal gyomláltam?

Fájdalom,
Mely szebbé teszi lelkem;
Felvállalni annyi, mint szeretni,
Annyi, mint érezni…
Hadd adjak igazat az isteni szónak!

Itt a tenyerem, s benne egy vízcsepp,
Itt a lelkem, s benne ezernyi szép élet.

Itt vagyok.
Ez vagyok én.
Fényben úszó virág
Egy tölgyfa gyökerén.

2014-02-07 © Szabó Zsófia