Miért sírnak?

Miért sírnak az erdők, a virágok?

 Miért sírnak a mezők, a nyárasok?

 Miért nem sír az, ki mindezért felel?

 Miért sír az őz, a juhász, a szender?

Miért nem látja az ember magát?

 Szemétben áll, nap-nap után…

 Minden reggel a buszmegállóban vár,

 S nyakig a szemetében áll.

Oly szomorú minden arc a buszon.

 Fásultság, olthatatlan fájdalom.

 A kutyáitok is siratnak benneteket.

 Szegény Gaia is emberbeteg.

Miért sírnak az erdők, a virágok?

 Miért sírnak a mezők, a nyárasok?

 Miért nem sír az, ki mindezért felel?

 Miért sír az őz, a juhász, a szender?

Miért nem sír az ember? Csak száraz a szeme.

 A fák kiáltanak - trópusi erdők szelleme.

 Miért sír az, ki szenved, s miért nem ki szenvedtet?

 Miért érzi Gaia, hogy szívébe mar gyermeke?

Saját szemetében áll, saját szennyében jár…

 Saját magát és egymást öli, s csak sír a táj…

 Harapja a kezet, amely enni ad neki,

 S mindent mit ad, felfalja, nem marad semmi.

Miért sírnak az erdők, a virágok?

 Miért sírnak a mezők, a nyárasok?

 Miért nem sír az, ki mindezért felel?

 Miért sír az őz, a juhász, a szender?

Egymás hibáin csámcsognak, mi valóban a sajátjuk.

 Mert nem sírnak? Semmi nem az ő hibájuk.

 De csak sír a sok vad, sír a haszonállat.

 Mert sok hasznuk nincs, tenálad.

Miért sírnak az erdők, a virágok?

 Miért sírnak a mezők, a nyárasok?

 Miért nem sír az, ki mindezért felel?

 Mondd, miért nem tesz mindezért az ember?

2014/12/08 © Szabó Zsófia