Fa nőtte be a temetőt

© Szabó Zsófia
2014-03-01

Szép, dús, zöld vadon,
Éltető, füves talajon,
Fütyülj nekem altatót!Énekelj nekem hallhatón!

Patak mosta hűs kövek;
Béka mondta pimasz szöveg;
Fák közötti szólamok;
Ismeretes dallamok.

Madárdal lombok közt;
Virágszirom sírok közt;
Gyász könnyek virága,
Lelkek siratása.

Zene, mi pikulán játszik,
Mókusként fára mászik.
Áldott fű, mi ott terem
Halotti szép szíveken.

Elhagyatott temetőben,
Színes virágot éltetően,
Tápláló holt szellemek;
Tölgyfa-szívű szeretet.

Halottakból szép fa nőtt,
Új életet hirdetőn;
Fák közötti tisztáson;
Fejfán fészkelt szárnyasok.

Eltemetett sírköveken,
Bak taposta ösvényeken
Embercsizma nyomai;
Hörgő fűrész szavai.

Némán sírva könyörögtek:
„Ember, ember, kímélj meg!
Holtjaid hőn őriztem;
Ne pusztíts el, szívtelen!”

Kéregbe áll a fűrész,
Félelmetes kivégzés;
Munkagépek zaja kínzó –
Kegyetlenül fákat-írtó.

Lemészárolt fenyvesek,
Temetetlen szellemek;
Lakóházak a sírkövek,
Emberlakta adóköteg.

Komor szobák robotjai,
Eszközök megszállottjai,
Fényes diszkók bolondjai,
Átkozott élet rabjai.

Hol erdő állt, most betontömb.
Hol élet volt, most halott csönd;
Üveg szemű zombi-sereg,
Munkáskezű gép-emberek.