Vérfarkas óda

Ó, csodás szempár, mennyei alak.
Te, vérfarkas, gyönyörűbb, mint az ember,
Szebb lélekkel és szebb világoddal.
Adj nekem e gyümölcsből, kérlek!

Falkáddal kötelékben, magányt nem ismerve,
A szeretet édes ízét ízleled,
S, ha a tó vizében nincs miért merengened,
Hagyd, hogy ilyen lehessek!

Szemeid oly mélyre hatók, és magamba nézek.
Megvetem emberségem, rosszabbnak hiszem.
Magamba mélyedve hiába érzem,
Tudom, nem vagyok olyan, s nem is leszek
soha.

Boldogabb vagy, mint testvéred, a farkas.
Gyönyörűbben muzsikálsz és énekelsz,
Mint akármely ember-testvéred hallhat,
Irigység gyúl magányomban irántad.

A természet őrzője vagy, a megtestesülése,
Te vagy minden élőlény szebb képe.
Okosabb vagy az embernél, büszkébb a létre,
Szarvasok inkább barátaid, megértő szemedben.

Ó gyönyörű, ember szemnek szinte nem való,
Vonyításod hangja erő és kegyesség,
Látványod nemes és sziporkázó,
Sokkal szebb vagy bármely hitvány embernél!

A szél a szerelmed, az erdő a fivéred,
A nyúl szíved verése, a szarvas életed ereje.
Kölykeid felhőtlen boldogságban élnek,
Mert te vagy a legtisztább tiszta része.

~2013 © Szabó Zsófia

© Jennette Brown