Hogy mi a természet?
Én, te, ő és
mindenki.
Magok voltunk, fák
lettünk;
Álmatagon
kirügyeztünk.
Néhányan csak
álltunk,
S vártunk –
Hogy mire? Talán jobb
lesz…
Gondoltuk eltűnik
magától a szenny.
De gyökerünkbe
ivódott,
Leveleink s virágaink
lehullottak;
De csak vártunk s
közben
Ereinkbe ivódott a
harag.
Voltunk, akik mássá
lettek.
Mi, akik lepkét
neveltek;
Törzsünk odva
fészekké,
Majd otthonná lett.
Leveleinkkel
tápláltuk a talajt,
s tisztítottuk a levegőt.
Magvainkat elszórtuk,
s oda erdő nőtt.
Folyópartot fogott
gyökerünk;
Mi ragyogtunk s
életet adtunk;
Elszáradt társaink
felett
Sírva is mi
fakadtunk.
Innen jöttünk s ide
tartunk;
Legyen hát jobb hely,
s virágozzunk;
Mert utódaink is
innen jönnek,
Utódaink is mi
vagyunk.
2016/08 © Szabó Zsófia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése