Farkas

Csak futottam és futottam. Élveztem izmos testem könnyűségét, élveztem a sebességet, a szabadság áhítatos morzsáját. Élveztem a lélek eredeti természetét. Futottam, nagyokat ugorva, vágtáztam, szebben, mint ahogy egy hátas mén tudna.

Mert farkas voltam.

Bundám hullámzott a szélben, mint a préri dús legelői, mikor feltámad a nyers, szelíd szél. Ordas mintázatát hordani különleges érzés volt, mintha egy bálon én lennék az egyetlen, természetes gyönyörűség − leigázva a sminkes, díszes ruhába rejtett ál-szépségeket. Természetes gyönyörűség.

Lelkemet nem nyomták el az ég szürkés felhői a fejem fölött, épp ellenkezőleg − a hideg tisztaság felszabadított minden alól, ami csak teherként nehezedne lelkemre.

Felrémlett, bőröm mennyire utálta a hideg dermesztő érintését, most pedig milyen felszabadító, hogy a jeges szél nem gyötör, csak élvezem a havas tájat, orromat csiklandozza a préda illata. A nyál összefut a számban, érzem, ahogy a gyomrom izgatottan összeszűkül.

A jelenlét, amit megéreztem magam mellett, olyan felhőtlen boldogsággal töltött el, amit se ékszer, se lakoma, sem más giccses emberi marhaság nem tud felülmúlni. Ezt csak az értheti, aki olyan, mint én.

Jó érzés, ha önmagam lehetek, olyan testben, ami képes teljesen azonosulni a lelkemmel. Nem félni, szenvedni, erősködni az emberek közt, hibásan, lázadva megjátszani mindazt, amit nem tudok átadni, hiába minden színészi tehetség.

Ösztönlény vagyok. Mi lehet nemesebb annál, minthogy a falkával vadászom, játszom, veszekedem? Inkább vicsorgok, acsargok és verekedek, küzdök és éhezem, szaporodok és szeretek.

Miért érne mindennél többet egy trófea, egy győztes háború, egy jól kereső munka, ami mind arról szól, hogy kergessem azt a boldogságot, amit a megélhetésre, az érvényesülésre fordított stresszáztatta gyötrődés miatt sose fogok megszerezni?

Ez vagyok én, farkas az emberek között, ember a farkasok között, de álmaimban, lelkemben, igazi valómban... farkas a farkasok között.

~2013-2014 © Szabó Zsófia