A víztükör mellett

© Szabó Zsófia
2014-03-16

Feküdtem  víztükör mellett
A tavaszi zöld fűben,
Sütkéreztem a napfényben,
A tóparton hevertem.

Hevertem békésen,
Egyedül, egymagam;
Hallgattam a csendet,
Békében… magányosan.

Mögöttem valaki felbukkant;
Akkor a nyakába ugrottam;
Megöleltem szorosan;
Megcsókoltam boldogan.

„Vártalak már, kedvesem!
Régóta, türelmesen...
Vártalak, hogy elgyere.
Régóta, hűségesen.”

Megérintettem arcát,
Nyakán húztam ajkam,
Éreztem lélegzetét,
Magához vont, lassan.

Mellkasunk, ahogy összeért,
Szívünk dobbant – egyszerre;
Ajkunk összefonódott;
Testünk úgy olvadt egybe.

Szeretlek – suttogtuk a szót;
S éreztünk minden igaz valót;
Éreztük egymás minden izmát;
Éreztünk lelkünk, ahogy vibrált.

Ott feküdtünk ketten
A víztükör mellett;
A tavaszi zöld fűben
Csókolóztunk fekve.

A napfényben sütkéreztünk;
A tóparton hevertünk;
Ketten együtt a kék ég alatt;
Ketten együtt, két farkas.